Arab betűk, csiga és depressziós hóember

Euuhh szóval megígértem elmondom miért megyek Montréalba. :)
Megrendeltem a Chapters oldalán az alábbi könyvet:

(Szegények közgazdaságtana - A világszintű szegénység elleni harc radikális újragondolása)

Ami az alábbi kurzushoz kell: edX - The Challenges of Global Poverty

Ez egy ilyen ingyenes online "egyetem" ami pár hónapos kurzusokat indít egyenlőre ingyenesen a neten, mivel az oldal még elég új és nem tudják hogy fog a későbbiekben változni, fejlődni. A lényeg, hogy mivel idén nem vagyok suliban, gondoltam kezdek mégiscsak magammal valamit, meg érdekel is ez a téma ugye, úgyhogy elkezdtem a kurzust. A könyv egyébként elérhető ingyenesen az oldalon, de amúgy is eleget vagyok gépnél (sajnos :/), nem akartam még ennek az olvasásával is kifolyatni a szemem. Szóval megrendeltem a Chaptersnél, meglepően olcsó 14 dollárért megkaptam, 1 hét után írtak is emailt, hogy megérkezett Montréalba, mehetek felvenni.

Nagyon jó könyv egyébként, és a kurzust az egyik írója, Esther Duflo tartja, aki röpke 2 és fél hét alatt körülbelül az új példaképemmé fejlődött. Francia közgazdász aki azonban a doktoriját az MIT-n szerezte, most pedig Obamának dolgozik a nemzetközi segélyezés egyik fő irányítójaként. Egyébként 29 évesen lett MIT professzor meg a 100 best global thinkers egyike, stb szóval van bőven mit felmutatnia de a kedvencem, hogy ennyi mindent elért annak ellenére, na jó ez kicsit durva kifejezés de nem tudok jobbat, szóval annak ellenére, hogy durván erős francia akcentusa van az angolban. Persze tudom ez nem számít ha az ember zseniális, a nyelv csak egy eszköz a gondolatok kifejezésére, de nekem aki mindig azon aggódik, hogy milyen az akcentusa a franciában, prof Duflo durván inspiráló lett. 

Ezenkívül Montréalban találkoztam még egy hát nem annyira újdonsült de újdonsült netes ismerősömmel, aki interpalson írt rám úgy másfél hónapja. Egy marokkói srác, szintén érdeklik az ilyen fejlődő országokkal kapcsolatos dolgok, úgyhogy csak sétálgattunk a kikötőben és beszélgettünk mindenféléről. Aztán beültünk egy libanoni étterembe lol. Tök vicces volt egyébként én sosem tudtam elképzelni, hogy az arabok hogy írják ezeket az arab betűket, szóval mint valami retard megkérdeztem, hogy és te tudsz arabul írni? :OO Hát hogyne tudna, az arab az anyanyelve, oké hogy full bilingual franciául is, de azért mégiscsak Marokkóban 90%-ban arabul beszélt mindig, na viszont igen volt olyan kedves, hogy elővett papírt és ceruzát és megmutatta hogyan írnak arabul (balkezes ő is egyébként :DD), tudjátok így balról jobbra és az a sok kacskaringós izé meg random pontok wow!! Egész megtetszett a végére már. :D Bírom ezeket a kanadai pillanatokat, néha így belémcsap a ménkű vagy nemtom (micsoda tájszó, ménkű) hogy hopp ez mekkora pillanat itt most, hogy egy marokkói sráctól egy libanoni étteremben kanadában arab írást tanulok.

17 éves egyébként (márciusban lesz 18 na) és a Université de Montréal tanulója, ilyenkor mindig elfog egy ilyen 'what am I doing with my life' érzés. :( Viszont örültem, hogy eddigi 17 éves fiúismerőseimmel (Kyle és Kevin, és láss csodát ezt a marokkói srácot Khalil-nak hívják még egy k-betűs) ellentétben sokkal határozottabb (lol a libanoni étteremben arabul szólt oda a szakácsnak hogy de mi szeretnénk csípős szószt a kebabomba XD) meg felnőttebb mint az ember egy 17 évestől várná. Yahhoo!

(Be fogok most szúrni ilyen random képeket mert a szöveghez kapcsolható képeim száma az 0, de random az van egy csomó. :D Így például a keddi vacsorám: csigás, szárított paradicsomos tészta paradicsomos, uborkás, avokádós, feta sajtos salátával olivaolajjal leöntve és valami magyarul ismeretlen nevű nuts-sal megszórva. Québec food <3 ja és ez a "maradékokból" összedobott vacsi volt)

A jövőbeni tervekről szólva egyébként, mostanában sikerült annyira leredukálnom a dolgokat, hogy 2 dolog biztos, azaz inkább 3:
1. nem maradok Magyarországon szeptembertől. (fun fact: a szeptembertőlt először nagybetűvel kezdtem el gépelni aztán elgondolkodtam, hogy a magyarban is nagybetűsek-e a hónapok és komolyan kb 10 másodperc kellett, hogy leessen, hogy nem..)
2. még egy évet kihagyok egyetem előtt.
3. a lehetséges egyetem célpontok Franciaország és Anglia.
A képlékeny része a dolognak az, hogy az elkövetkező évet mivel töltsem, megint legyek-e au pair vagy menjek ki dolgozni felszolgálóként stb Londonba ahogy legjobb barátnőm is teszi most. Na meg, hogy Franciaország meg Anglia közül melyik lesz a befutó.
Igazából ha röviden összegezni kéne a következők a pro és konrta érvek a két ország mellett:
Franciaország:
pro: olcsó! (300 euro / év kb); nincs felvételi követelmény - érettségivel és francia nyelvvizsgával mindenkit felvesznek! (a legtöbb helyre, azért nem L'école Normal Superieur-re vagy Sciences Po-ra..); az angolom már így is elég jó, ha franciául tanulék a franciám is lenne ilyen szintű aminek örülnék:)
kontra: nem tudom tudnék-e franciául tanulni, azazhogy mennyire lenne nehéz az első pár félév, illetve, hogy le tudnám-e tenni a megfelelő nyelvvizsgát a bekerüléshez egyátalán; a szak amit tanulnék átalános gazdaság (l'économie) nem kifejezetten a fejlődő országokra specializálódva, viszont később mesterszakon erre tudnék szakosodni, nem feltétlenül Franciaországban.
Anglia:
pro: a szak amit tanulnék international development, egészpontosan amit akarok!; angolul semmi gondom az egyetemi szintű szövegek megértésével
kontra: drága - mind a tandíj (amire ugyan diákhitelt vennék fel, elég kedvező feltételekkel Angliában) mind a megélhetés; a jelentkezési procedúra egy bitch (ajánlólevél, motivációs levél, mindenféle papírok, érettségi átszámítva A-level szintre, stb..)
Szóval összegezve Franciaországnak van 3 proja és 2 konrtája, Angliának 2 proja és 2 kontrája, ami egyértelművé tenné a választást, DE NEM. LIFE IS SO HARD.

építettük ezt a nagy hóembert hétfőn

de szerda reggelre jött az olvadás :(

 délután viszont megint durván havazni kezdett az egész és ilyen szép lett a táj megint :)

Végezetül pedig megy az utódom keresése is teljes gőzzel, ami egyszerre totál szomorú és elképzelhetetlenül vicces dolog egyébként. Ugye még anno mondta nekem Gabriel, hogy engem Vanessa választott, mivel általában az au pair manageli a keresést, mivel Valérie amúgy is elég elfoglalt a munkájával, Gabrielnek meg nem az erőssége a helyesírás. :)
Úgyhogy a kedd reggelemet, mivel megint meg vagyok fázva, itthon töltöttem a gym helyett, Gabriellel válaszolgattunk az e-mailekre. Kinyomtatott profilok, lábjegyzetek, skype appointmentek, uuuh komoly management ám au pairt találni!! És én még azt hittem családot találni az.
Van egy finn lány, akiről nem tudjuk eldönteni, hogy megtartsuk-e vagy ne. Képet személyiségi jogok meg általános taplóság elkerülése végett nem postolok, a lényeg, hogy hát lenne mit fogynia a csajnak. Ez azért probléma, mert a két gyerekülés mellé néha még nekem az 53 kilómmal is vannak problémáim hogyan préseljem be magam a kocsiba.. Szóval lényeg a lényeg, 3 e-mail után már ott jártunk, hogy skype appointmentet akart lebeszélni a lány, mi meg nem tudtuk mit csináljunk. Ráadásul totál össze van zavarodva az időzónákkal is, azt hiszi 6 órával később van itt, ennek ellenére nála délután 5-re ajánlott időpontot. Itt szakadtunk a konyhában Gabriel, Valérie meg én, hogy a következőt kéne írni: "What is the possibility of you loosing like 20 kilos before August? Because if you are not able to do that, let's not waste our time on skype, especially at 11pm in Canada."  (Mi a valószínűsége annak, hogy augusztusig leadsz 20 kilót? Csak mert ha ez nem lehetséges akkor inkább ne pazaroljuk egymás idejét skypon, főleg ne kanadai idő szerint este 11-kor.) Aztán a végén nagyon diplomatikusan azt hazudtuk, hogy elutazunk erre a hétre és majd hétvégén letisztázzuk a dolgokat. lol
A top 3 egyébként egy osztrák, egy magyar és egy német lány, van még két német, egy amerikai és ugye ez a finn a jelentkezők közt.
A szomorú része a dolognak, hogy pl volt olyan álmom, hogy otthon vagyok Magyarországon a szobámban, még ki se pakoltam a bőröndömet és skypon próbálom hívni a családot, de nem válaszolnak, én pedig sírok, hogy máris elfelejtettek, vissza akarok menni az itteni szobámba stb.. Aztán felébredtem Noah és Zoé kiabálására a nappaliból és pár pillanatig frankón azt hittem valami csoda visszateleportált ide Kanadába, mire rájöttem, hogy nem is voltam otthon. Olvastam egyébként cserediákok blogjain, hogy létezik ilyen, hogy "reverse culture shock" azaz fordított kultúrsokk, amikor annyi időt tölt az ember külföldön egyszerre, hogy mindegy mennyi időt élt előtte otthon, megszokja az új környezetét és visszatérve nehézségekbe ütközik megint a régi kerékvágásba visszatérni. Félek velem is ugyanez lesz, megturbózva még egy kis életszínvonal beli különbséggel is, mivel itt már (sajnos) alapnak veszem a mosogatógépet meg hogy mindig van narancslé a hűtőben és ha éhes vagyok bármikor összedobhatok egy könnyű salátát uborkával, paradicsommal, feta sajttal és olivaolajjal. Szóval, khm igen.
De nem is csak ez, itt van a nyelv is, akik régebb óta olvasnak talán feltűnt, hogy a tavaly nyári bejegyzéseim szókincse meg mondatstruktúrája valamivel jobb meg talán mondhati kicsit irodalmibb is volt. Most meg néha komolyan azért nincs kedvem írni, mert nekiállok, írok 2-3 mondatot, visszaolvasom és annyira csűrt-csavart és természetellenesen hangzó a nyelvtan meg a szókincs, hogy inkább fuck this shit elven becsukom a bloggert. Van ami angolul jön ki, van ami franciául és itt ezt totál megértik meg tolerálják, de hazamegyek és nem lesznek meg ezek a viccek, ezek a nyelvi poénok, szokások..

Úgyhogy ennyi van most így "röviden", nem akarok lemaradni a blogolással megint igazából ez indított meg ennek a bejegyzésnek a megírására. (Na meg az az aljas trükk, hogy az előző bejegyzés végére odaírtam, hogy majd a következőben mondom el miért mentem Montréalba, ezzel rákényszerítve magam, hogy a közeljövőben írjak. :P)
Puszi mindenkinek és ki tudja, lehet québeci lesz a következő pápa!! :O Pourquoi pas.

Síelés (sans tomber)

Avagy síelés esés nélkül, mert már ez is megy, de még előtte van 10 millió dolog amiről szeretnék írni, mert ismét elhanyagoltam a blogot egy ideje.

Szóval február 18-án 20 azaz húsz azaz twenty azaz vingt éves lettem, amit még mindig nem tudok feldolgozni, olyan öregnek érzem magam és a helyzeten nem segít, hogy még mindig nincs sziklaszilárd elképzelésem mit csinálok július 16. után.
Vasárnap azaz február 17-én elmentünk étterembe a szülinapom alkalmából, a család + Virginie, Kevin és Marily. Szép este volt, csomót viccelődtünk, hip-hip-HURRÁztak nekem 20x (amitől még öregebbnek éreztem magam) és rakattak a pincérrel egy csillagszórót a cream brûlée-mre mivel a tortát mint utóbb kiderült előre meg kellett volna rendelni. Mindenesetre jó volt. :)
Hétfőn hivatalosan dolgoztam, konkrétan Noah osztálya ment az uszodába és ilyenkor szülők/nagytesók is mehetnek segíteni a gyerekek felvigyázására, hát ezt Gabriel úgy értette, hogy aupairek és kistesók is, úgyhogy míg ő segített a tanárnőnek rendben tartani a kölköket, mi Zoéval eluszigáltunk mindenfelé. Aranyos volt nagyon, végig vigyorgott mint a vadalma és ebből kifolyólag egy csomó vizet kapott a szájába a legkisebb hullámtól is. XD Uszoda után Gabriel felajánlotta, hogy vegyünk egy nagy poutine-t (a kedvenc kanadai kajám <3) a La belle province-ban, úgyhogy azt ebédeltük, aranyos volt. Este pedig vacsora után még ott üldögéltünk az asztalnál, Gabriel mellettem nekiállt egy spa honlapját nézegetni. Mondom neki na mi szeretne spa-ba menni egy jó pedikűrre vagy valami..? Erre ő kérdezi, hogy én akarnék-e oda menni? Nem tudtam mire akart kilyukadni, úgyhogy mint minden kérdésre amit nem értek a válasz: nem. Valérie is ott volt, mondja, hogy hát akkor elvesztette a spa partnerét. Teljesen nem értettem mi a franc van mire kibökték, hogy hát ez egy nagyon jó környékbeli spa és gondolták egy utalványt adnak nekem ajándékba, de mivel egyedül annyira nem fun (Kevin meg nemigen fog velem jönni lol) így gondolták Valérie jön velem ha szeretném. :)) Úgyhogy valamelyik este jövő héten valószínűleg megyünk a spába! :D Később a héten egyébként egyszer ebéd után az új aupair jelöltek e-mailjeit olvasgattuk (mert már megy a keresés - erről még később) mikor néztem hogy vannak az e-mail címén ilyen Forever 21 hírlevelek. Mondom mi a franc, nem hiszem, hogy akkora fan lenne hogy hírlevélre feliratkozzon.. Erre mondja hogy még a spa-ötlet előtt akartak regisztrálni nekem egy ilyen utalvány-kártyát de a végén túl sok hülyeséget kérdeztek, úgyhogy nem tudták megcsinálni. De mennyire aranyos ez már, tudják, hogy a Forever 21 a kedvenc boltom itt, milyen figyelmesek!
Végül pedig pénteken jöttek a nagyszülők látogatóba, én a gymben voltam reggel míg Zoé pre-schoolban, viszont mikor hazajöttem a szobám ajtórésébe egy kék boríték volt becsiptetve. 40$ meg ez az üdvözlőlap volt benne:

"egy szó születésnapodra"

"Köszönjük, hogy ilyen jól gondját viseled Noah-nak és Zoénak!"

"Íme pár jókívánság ezen a napon amikor te vagy a középpontban! Nagyon szeretünk, így ez a nap nem telhet el úgy, hogy ne mondanánk el mennyire nagyra értékelünk téged. Boldog születésnapot!"

Yves et Louise

Annyira meghatódtam komolyan alig győztem nekik merci beacoup-zni, mutattam Gabrielnek is de ő meg csak nevetett, hogy én hogy kiakadtam. De most tényleg, mennyire édes ez már? Nagyon bírom amúgy őket, grandma Louise-zal nemrég vagy 2 órát beszélgettem külföldön tanulásról meg a québeci iskolarendszerről (fiatalkorában általános iskolai tanár volt), full franciául, mindig úgy örülget ha franciául beszélek. :D Tud angolul, csak szerinte nagyon rosszul, szerintem teljesen oké, jó talán választékos-angol versenyen nem indulhatna, de megértem amit mond mindig. Mindenesetre au Québec, on parle en français, úgyhogy igyekszem inkább franciául beszélni vele, ő is jobban érzi magát akkor.  

Kedden végre eljtutottam a gymbe 1 hónap után (tudom tudom, szörnyű vagyok) jól esett végre meghajtani kicsit magamat, viszont délután kitalálták, hogy menjünk el síelni, úgyhogy nap végére teljesen hulla lettem, gym meg síelés egy napon.. uh.
Síelésről egy kicsit: decemberben először nagyon utáltam. 2 perc próbálkozás után leültem a padra majdnem sírós állapotban annyira idegen volt nekem ez az egész, a család meg ugye már évek óta síel, a gyerekek is egész jók, hülyén éreztem magam. Azóta már nagyjából megálltam a lábamon, viszont mindig csak a legkisebb kb 100 méter hosszú tanuló-lejtőre mertem felmenni. Najó egyszer felmentem egy igazi pályára, 2x olyat estem hogy ihaj, egyszer még a botokat is elhagytam..
Úgyhogy kedden nem volt sok motivációm menni, de hát ha menni kell hát menni kell. Valérie üzleti úton volt Montréalban, úgyhogy csak Gabriel, a kölykök meg én voltunk amúgy. Zoé előző hétvégén megtanult egyedül (kötél nélkül) megállni a léceken, szóval a terv az volt, hogy mennek fel a nagyobb lejtőre. Hát én inkább lent maradtam még mindig a tanuló-pályán, mondván az a biztos. Aztán 1 óra után Gabriel kérdezi, hogy biztos nem-e akarok felmenni velük, mondom nem, ez az én szintem. Mire ő "hát mindig ez lesz a szinted, ha soha nem próbálod meg a nagyobbat". Úgyhogy a végén felmentem velük. Összességében 2x ültem a sífelvonón, ebből 2x sikerült elesnem leszálláskor. Először csak szimplán elcsúsztam, másodszor meg emlékeztem az előző csúszásra és nem akartam a mellettem ülő Zoéra esni úgyhogy gondoltam kicsit később szállok le, ami viszont túl késő lett, az ülés már fordult vissza majdnem lefelé a hegyről, úgyhogy nem volt más választásom: ugrottam. XD Gabriel úgy röhögött, hogy hogy lehetek ekkora béna. XDD Viszont ez a menet már jó volt, sikerült esés nélkül, botokat megtartva leérkeztem, nagyon boldog voltam.
Majd mikor Valérie hazajött csütörtökön az üzleti útról, már vele együtt mentünk megint - és imádtam! Most már elmondhatom magamról, hogy tudok síelni! :D Na jó olimpián talán azért még nem indulok, de esés nélkül megvagyok a legtöbb pályán és nagyon tetszik az egész. :D Kicsit szomorú voltam, hogy pont február végén tanulok meg síelni, ez milyen Murphy már, de Gabriel mondta, hogy hé ez itt Kanada, a ski resort április 1-én zár. :D

És igen, itt Kanadában még február 20-án leeshet 40 centi hó, és valószínűleg a március is ilyen időjárásban fog telni. Zoéval viszont nagyon élvezzük, a kedvenc játék most a lying on the beach, azaz úgy hempergünk meg fekszünk a hóban, mintha a strandon lennénk. :D

2 nap alatt! előtte olyan 10 centi volt mondjuk, letaposva meg minden.

ez bizony egy hó-hegy, nincs föld a közepében. az úttisztítás során kitúrt hó az útszélen, de mekkora már! :D

lying on the beach 

lying on the beach 2

Zozo szívemnek néha combközépig is ér :D

Végezetül pedig két rövid anekdotával zárnám ezt a már amúgy is abszolút káosz bejegyzést.

Az első, hogy van itt a szomszéd utcában egy német immigráns házaspár, Ilse és Ron, akikkel mindig összefutunk az utcán mikor a kutyájukat sétáltatják. Nagyon nagyon kedvesek, de tényleg mindig how are you meg mesélik a híreket, kérdeznek, minden. Még a múlt héten Ilse felajánlotta, hogy van egy szatyor ruhája ami kb az én méretem, ha gondolom szívesen odaadja mert nem tud mit kezdeni vele. Hát nem győztem thank you-zni, csak aztán valahogy mindig úgy alakultak az esték, hogy nem tudtam átmenni értük. A mai napon viszont eljutottam oda is, és hát hihetetlen de a ruhák 90%-a tényleg az én méretem és tök jó ruhák!! Kaptam vagy 5 blézert amik tavaszra mondjuk jobbak lesznek de már most imádom őket, 2 garbót amim már vagy 3 éve nem volt, és most újra beléjük szerelmesedtem, sőt még egy csizmát is ami szintén pont az én méretem. :D Ingyen. A szomszéd utcából. Randomság forever, legközelebb ha látom őket elsütök majd vagy még 10 thank you-t. 

A másik sztori pedig ez, a québeci nacionalizmus hát, facepalm-fajtája:

Ici on mange des pâtes (Itt az ember tésztát eszik)

A québeci "nyelvrendőrség" (mert itt ilyen is van, a francia nyelv megóvásának érdekében..) mostanában készül betámadni az olasz éttermeket, hogy a 'pasta' szó helyett 'pâtes' szerepeljen az étlapon. A pasta szó, Magyarországon talán annyira nem elterjedt, de elég széles körben használatos a világ minden táján... de hát ugye nem francia. A pâtes viszont mennyivel jobb!! Ezek pedig már tumblr-képek, amiket részben québeciek (akik habár québeciek, hülyeségnek tartják az egészet), részben Kanada többi részéről készítettek.

a hölgy Pauline Marois, az ötletgazda x)

Utáljuk az ÖSSZES angol-kanadait! :D (9gag readers will understand)

Hát erre én már csak ennyit tudok mondani:

Az angol egy nyelv, nem bűn. 

Hétvégén megyek Montréalba, hogy miért arról majd később fogok írni. :) Jó hétvégét otthonra is!

Ontario #3

(Ezt a bejegyzést úgy kedd körül kellett volna postolnom, oh well.)

Szóval múlt hét hétfőn bejelentette Valérie, hogy lefixálta a családjával a hétvégét, csütörtök reggel lépnek le Québec citybe mindenestül és csak vasárnap este jönnek haza. Kérdeze, hogy mik a terveim, szeretnék-e velük menni vagy maradnék otthon pihenni, stb. Hát nekem rögtön az jutott eszembe, hogy ennyi szabadnappal Ontarioba kellene menni! Szülinapomkor akartam menni eredetileg (feb 18) de mivel 2 nap csak az utazás, és nem akartam szabadnapokat elkuncsorogni, gondoltam most megragadom az alkalmat. Valérie egyébként rendes volt, magától ajánlotta fel, hogy akkor elég ha hétfőn hazajövök, hétfőn úgyis mindkettőjüknek dolga van Montréalban, lehet még haza is tudnak hozni ha délután érkezek oda.

Úgyhogy nagy nehézségek árán de ismét sikerült egy telekocsit találnom, igaz most drágábban, 40$-ért, de még mindig olcsóbb mint a tömegközlekedés. Annyi probléma adódott viszont, hogy a srác nem fordult le annál a kijáratnál az autópályán ahol akartunk, és a kanadai autópályák olyanok, hogy elég ritkán van visszafordulási lehetőség... Úgyhogy kb 1 órás kitérő lett, hogy vissza tudtunk fordulni és bemenni Torontoba, aminek következtében lekéstem a 6.30-as buszt Londonba, és a következő 8.30-kor ment. Komolyan, ahogy odaértem a jegypénztárhoz, és mondtam, hogy "a ticket to London please" mondta az officer, hogy nézd csak a busz épp most fordul ki... Enyhén voltam mérges. Főleg, hogy reggel 7-kor hagytam el a házat és végül este 10.45-re értem Londonba. Emlékszem mikor még Magyarországon voltam és Kyle-al beszéltük, hogy na majd Kanadában milyen közel leszünk egymáshoz, hát a Cowansville-London út röpke 16 órába telt... 

Péntekre az volt a terv, hogy bemegyek a suliba Kyle-al és Jessicával az órákra meg minden, de reggelre olyan hóvihar kerekedett, 50 centi hóval, hogy hószünetet rendeltek el. :( Úgyhogy nem lett sulilátogatás, szomorú is voltam egy kicsit. A másik meg, hogy mivel a buszok is megálltak egy időre amíg fel nem pucolták az utakat, nem tudtunk sehova menni.

Úgyhogy tanakodtunk mit csináljunk, én meg viccből mondtam Kyle-nak, hogy süssünk rántott húst. Ők ezt egy vicces nevű (schnitzel), német eredetű ételként ismerik a Budapest restaurant-ból, úgyhogy nagyon izgalmasnak találták, hogy én fejből el tudom készíteni. Aztán rájöttek, hogy nem akkora ördöngősség mondjuk :D Szóval mikor kicsit fel voltak pucolva már az utak estefelé, elmentünk vásárolni ezt-azt a schnitzelhez. Hát ez lett belőle:

kedvencem a random felmosó egyébként, de volt ott az instant ramentől kezdve az akciós President's Choice kóláig minden

Kyle a lisztnél, Alissa (Kyle húga) a tojásnál és én a morzsánál :D mekkora teamwork!

eszméletlenül európai vacsora :D ja igen, uborkasalátát is csináltunk

Tök vicces volt egyébként együtt főzőcskézni, Kyle meg Alissa ott mászkáltak végig, segítettek meg minden, Donnának mondtam üljön csak le és élvezze, hogy most a "gyerekek" főznek nem ő, de azért leste, hogy mit hogy csinálunk, tisztára mint augusztusban a gulyásnál. Aztán elkezdtek arról áradozni, hogy hát reggel bepakoltam a mosogatógépet is (mivel senki nem volt még ébren én meg unatkoztam), Kyle meg mondta "hát nemhiába, aupair" mire Donna, hogy neki is kellene egy aupair. XD 

Ahogy sült a hús ették egyébként folyamatosan, szinte a forró olajból kapkodták ki és már ették is. 3 kiló csirkemellből alig lett maradék. Kyle apukája is feljött, 2x is (haha) és mindkétszer jól megdícsérte hogy hát ez milyen jó kaja megint. :DD 

vacsi után aztán elkezdtünk hülye képeket csinálni

amiken Kyle valamiért mindig valamelyikünk fejét akarta leharapni :D

Kyle-ék half-basementjében van egy "bár" ami igaz csak üres üvegekkel van feltöltve és nem használják, de nagyon menő volt ott üldögélni vacsora után és beszélgetni :D

Szombaton körülbelül semmit nem csináltunk, de szó szerint semmit, mondjuk ehez az is közrejátszott, hogy Kyle délután 3-kor kelt fel. Úgyhogy reggel én gépezgettem meg Alissával nézegettünk piercingekről képeket. So random. Este elmentünk viszont moziba, amit in American sorry, Canadian English-ben nem cinema-nak mondanak hanem movie theater-nek lol így mikor mondtam Donnának, hogy szeretnénk menni nem értette először hogy mi van.

Én a Warm bodies-t akartam megnézni, ami egy ritkaszarnak kinéző angol zombie-love-story de Kyle találta ezt:

Mama(IMDb)

Úgyhogy mostmár kipipálhatom a "horrorfilmnézés moziban"-t a bakancslistámon. :D Körülbelül 6-an voltunk az egész teremben am a 9.50-es előadáson. Hát én végig a kabátom mögé rejtőztem lol annyira féltem, minden horroron félek de moziban még durvább volt a nagy képernyőn, meg ez olyan film hogy Kyle is mondta, hogy még ő is freaked out néha. Érdekes viszont, hogy mikor augusztusban voltam velük moziban, akkor azért figyelnem kellett az angolra meg nem is mindent értettem 100%-osan most viszont egyátalán nem kellett koncentrálnom, mintha magyarul lett volna az egész. Jó, mondjuk mostanában már angolul gondolkodok legtöbbször, szóval kicsit jobban át van állva az agyam 6 hónap után mint akkor 1 hét után. :)

Vasárnap megint 3-kor sikerült csak életet verni az insomnia-s mosómedvébe, úgyhogy ha lehet még később kezdtük a napot mint szombaton. Reggel próbáltam telekocsit találni, de nem volt semmi, úgyhogy megint elkezdtem egyetemek honlapjait böngészni mivel még mindig nem tudom mihez kezdjek jövőre, aztán eljutottam oda, hogy inkább egy Greyhound busz elé ugrok hétfőn. Vagy elcsapatom magam egy TTC villamossal Torontoban. (Ez még a "best ways to die in Toronto" újévi repertoárból jött ;D) 

A délután, khm, késő délután villámgyorsan elszállt, este még megnéztünk egy filmet aztán árivedercsi. Reggel pedig már indult is a buszom 8.30-kor. 

Buszfóbiám azonban kedden és szerdán teljesedett ki amikor is még szinte haza sem értem, mehettem vissza Montréalba a Cancerbats koncertre Kevinnel ami mellesleg hát.. hihetetlen volt, guglizzatok rá a moshing-ra ha nem tudjátok mi az hát én kb tátott szájjal álltam és bámultam hogy ez most komolyan létezik..? És igen. 

Úgyhogy röviden most ennyi, érdekes egyébként visszatérve Québecbe megint rámtört az "dejó itthon lenni" érzés pedig hát nem úgy vagyok itt itthon mint ahogy Magyarországon lennék. Meh, whatever. Kanadában québecois vagyok. :)

Tire sur la neige

Bírom, hogy elég sokszor úgy kezdek bejegyzésbe, hogy felpakolom a képeket, aztán ami eszembe jut róluk írogatok. Ez a mai nap is hasonlóan fog történni.

Szóval a legutóbbi kissé ideges hangvételű bejegyzés után, mostmár nyugodtabban (elküldött vízumjelentkezéssel) fogok tudni ideülni. Rájöttem egyébként, hogy nem akartak ők nekem rosszat, csak valóban az a véleményük, igaz fel nem foghatom miért, hogy az nem probléma ha én vízum nélkül maradok. Hát, mindenkinek vannak eltérései bizonyos dolgokról alkotott vélemények terén (ez megint egy olyan szép csűrt-csavart magyar mondat amit angolról próbáltam a magyar nyelvre ráerőszakolni), nincs mit tenni. Úgyhogy a pár napos borús hangulat után most már elszállt a mosolyszünet és ismét mindenki boldog. 

Rájöttem közben, hogy nem írtam még arról sem mi történt abban a 10 napban míg Kevin itt volt (Noah hisztijét leszámítva). Nos, Kevin hát, érdekes egyéniség. lol A magyarban az érdekes szónak már-már pejoratív értelme van ilyen szituációkban, és hát igen, szándékosan használtam most én is ezt a szót. Úgy képzeljétek el, hogy a gyerek nem beszél napközben. Azaz beszél de csak amennyit muszáj. Hol a cukor? Mikor ebédelünk? Nézünk este filmet? IGEN, "nézünk este filmet?". A lényeg ezen van, ugyanis amennyire nem beszél napközben, éjszaka annyira aktív. Én nem tudtam eldönteni még a mai napig sem, hogy ehez a napszaknak van köze vagy annak, hogy éjszaka csak én vagyok ott, mindenesetre hihetetlen a kontraszt. Gabrielék el se hiszik, hogy éjjel mennyit beszél, mert napközben tényleg ilyen takarékos módon van.

A 10 nap alatt egyszer volt olyan, hogy 6 óránál többet aludtam volna, átlag hajnali 1-2-kor mentünk aludni, egyszer 3-kor hát az utána való napon volt az, hogy kidőltem este 9-kor mert nem bírtam már. Persze neki nem volt gond, délelőtt 10-11kor kelt, viszont én közben dolgoztam, szóval 7.20-kor keltem minden nap. Megnéztünk tényleg indokolatlan mennyiségű filmet és formálódott egy új véleményem a holland fiatalságról. lol Tudtátok, hogy Hollandiában 16 a nagykorúság? 16 éves kortól már ihatnak alkoholt, vehetnek cigit, minden. Úgyhogy Kevin a 17 évével kb ugyanolyan (ha nem még több) bulis tapasztalattal rendelkezik mint én így majdnem 20 évesen. Diszkrét.

A Noah-s hisztis éttermes estén, az étterem mellett volt egy "Dollar import" vagy mi a halál nevű nagy store, gondoltuk benézünk vacsora után. Naívan azt hittük olcsó import árut találunk majd, ott soroltuk is Kevinnel, hogy milyen jó lenne ezt meg azt találni, ilyen európai holmikat. Aztán kiderült, hogy a Dollar importot inkább Yuan importra kellett volna keresztelni, mivel konkrétan minősíthetetlen kínai holmikat árultak egy indokolatlan nagy területű boltban. Egy pár az igényes termékkínálatukból:

a világ legrondább fake arany/bordó kígyóbőr táskái

Szőrös női láb piros tűsarkúban. Ismeretlen művész. (frankón szőrös. nem bírom feldolgozni mit érzett aki ezt legyártotta)

ha esetleg valaki "goif" klubot nyitna

A hely egyetlen értékelhető része a könyvek voltak, ezt Valérie találta nekem :D "Miért nem találnak meg az ideális férfiak" lol

Hazafelé úton bementünk még egy ilyen vadász-halász boltba mert az egész tele van preparált állatokkal és a gyerekeknek meg akarták mutatni. Itt találtuk ezt az idegbeteg hódot lol 

Most pedig egy kis gasztronómiai kitérőt tesz a bejegyzés, ennél randomabb már úgysem lehetek. :) Szóval íme az általam kidekorált pâte chinois / shepherds pie, magyar neve nincs tipikus kanadai étel. Konkrétan párolt darált marhahús, kukorica és krumplipüré, ezeket ilyen sorrendben egymás fölé rétegezik majd a végén berakják kb 10-15 percre a sütőbe. Valérie mindig rászórja a magyar pirospaprikát is a tetejére lol így már egész érdekes ízvilága lesz az egésznek. 

Valamint csináltunk egyik nap, tire sur la neige-t vagy tire d'érable néven is fut a dolog, és a következő képeken majd látjátok, hogy ez körülbelül a legkanadaibb édesség amit el lehet képzelni. Tehát hogyan is csinálunk tire sur la neige-t:

1. vegyünk egy nagy tálca havat

2. kezdjünk el egy lábasban juharszirupot forralni

3. egészpontosan 113 fokig menjünk, időközben fel-le csavargatva a gázt vagy az egész kifut

4. öntsük a forró szirupot a hóra és tegyünk a szélekre fa spatulát

5. kb fél perc elteltével tekerjük fel a megdermedt juharszirupot. :)

Nagyon finom egyébként, és mikorra feltekerjük már egyátalán nem forró, sőt ilyen kellemesen hűvös és édes az egész. A mi havunk nem volt valami jó, ha vásárban vagy hasonló helyeken csinálják (én Mont Tremblant-nál ettem először) ott napokkal előbb letönkölik a havat szóval kb jég már nem is hó az egész. Mi meg kb fél órával előtte tömtük meg a tálcát Zoéval az udvaron. :D

Azon a héten amikor Kevin itt volt, igazi nagy québeci hidegek voltak, -20 és társai, az utána lévőn viszont egy hirtelen felmelegedés (egészen 10 fokig) következett, így minden szép sáros lett az elolvadt hótól. Ja, és olyan szelek voltak, hogy az egyik szomszéd ház trampoline-ját konkrétan Zoéval láttuk ahogy felkapja és a ház oldalához csapja a szél. Nem tudom az ablakok hogy néztek ki utána, ezt a képet akkor készítettem mikor már ismét a földön volt a trampoline.

Hétvégén bementem Montréalba, ezévben még nem is voltam (:OO), úgyhogy már egész hiányzott. Kevinék betegek voltak a héten, úgyhogy mondta ő most nem jön be, de este átmehetnék... FILMEZNI. lol naná. 

Station Berri-UQAM valahol a buszpályaudvar és a metró összekötése közt. 

metro! - tökre nem szoktam ilyen hülye self-shotokat csinálni de egyedül néha elfogott az unalom, végig textingeltem meg minden de azért egyedül mégsem annyira poén még egy nagyvárost járni sem. Ez egyébként az a fehér kabátom amit a boxing week-en 40$ helyett 9$-ért kaptam meg.

Vasárnap mind Kevin, mind az én családom egy építkezési kiállításra mentek, a montréali olimpiai stadionba, kivéve Virginie-t aki a szomszédos stadionban berendezett állatkertbe vitte Marily-t és Benjamint. Kevinnel mivel nem volt jobb dolgunk csatlakoztunk, nem volt rossz csak rohadt álmosak voltunk, a telefonom meg lemerült úgyhogy még képeket csinálni sem tudtam. Kivéve ezt, de ezt is Kevin csinálta igazából az ő telójával. Irtóra aranyos volt ez a mosómedve, de 55$-t én nem adok ki ilyenért. :/

Hétfőre aztán visszatért a kanadai tél, ismét leesett vagy 20 centi hó, ilyen nahát, a február még téli hónap! - elven.

Otthon úgy október közepén elraktam a napszemüveget egészen március közepéig, itt viszont igencsak elkell csomószor mivel a hó + nap kombó délutánonként elég zavaró tud lenni.

Vérbeli kanadai! XD

Na most ennek az eszköznek a neve ski-doo vagy franciául trois ski-nek (három sí) is hívják, a lényeg, hogy szánkóként funkcionál... kivéve mikor Gabriel a quad mögé köti őket és a környéken repesztünk így négyesben. :D

Be van fagyva a tó is a környéken am, annyira, hogy rá tudtunk menni a quaddal. :D

Szóval most már tényleg kevesebb van vissza mint amennyit itt voltam, Val mondta innentől már durván repülni fog az idő. Hát nem tudom, kicsit örülök is neki, meg kicsit tartok is tőle. Várom már hogy mindenkivel egymásra ugrálva örülhessünk az újratalálkozásnak Budapesten, viszont nem lesz több reggeli -Daddyyy! - Doraaah!, meg poutine meg 0-24 francia és angol, ami hiányozni fog. :( 

A jövőbeni terveimet még mindig nem sikerült letisztáznom, úgy néz ki nem megyek vissza még egyetemre, mivel Magyarország annyira kiszámíthatatlan, hogy én ott nem tudom elképzelni magamat, külföld viszont drága illetve ahol olcsó ott fluent francia kellene. Úgyhogy most vívódok magamban Franciaország és Anglia közt, Franciaországban folytathatnám a franciát, viszont kb 10x ennyire rá lennék kényszerítve a beszédre, és megint aupairkednem kellene, mivel máshova nem vesznek fel megfelelő nyelvtudás nélkül. Anglia egyfajta komfortzóna lenne, nem kéne aupairkednem, csinálnék amit akarok, ráadásul angolul. Viszont az egyébként is törékeny kis franciatudásom azzal a lendülettel törne ketté ahogy én átlépem Anglia határát. :( GRRRRR. LIFE IS HARD.