21.

Ennyi éves lettem február 18-án kedden.

Az egész múlt hét iskolai szünet volt a gyerekeknek "voorjaarsvakantie" néven, így leléptünk egy Roompot-ba, ami itt ilyen nyaralóparknak felel meg, olyasmi dolog mint egy tábor családoknak. Vannak kis házak, meg egy közös helyiség, csomó program gyerekeknek, medence, stb. Szóval egy ilyen Roompot-ba mentünk, anyuka, gyerekek, nagyi, a 2 angliai unokatesó (anyuka nővérének a lányai) meg én.

Igazából nem mondhatom, hogy rossz hét volt, bár a gyerekeknek természetesen sokkal szórakoztatóbb volt maga a hely, azért én sem éreztem annyira rosszul magam. Még mielőtt mentünk a honlapon láttam, hogy nem lesz a házakban wifi, csak a főépületben, úgyhogy jól el is terveztem, hogy nem fogok laptopot vinni, 5 napot csak túlélek social media nélkül. Aztán Mylene mondta, hogy extrát kellett fizetnie, de végülis lesz wifi a házban. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy nem viszem a laptopot, eleget lógok én azon itthon is.

A hétfő meg a péntek nagy része csomagolással meg utazással telt, kedden (a szülinapomon) elmentünk az Efteling-be, szerdán meg csütörtökön pedig a hely programjaira vittük a gyerekeket, meg a medencében szórakoztunk. Nyáron mikor Kevinnel voltam az Eftelingben nem csináltam annyira képeket, gondoltam csak élvezem a parkot ahelyett, hogy folyamatosan kattintgassak, így második alkalommal viszont már lőttem pár fotót. Mondjuk még ezt sem mondanám olyan fotóknak amik tökéletesen megragadják a park lényegét és hangulatát, de a semminél több.

Kaptam szülinapi ajándékokat is, Mylene-től egy praktikusan összetömöríthető kabátot, pulóvert Amerikából meg egy doboz Toffiffee-t, a nagymamától meg egy noteszt tollal. 

Szülinapom másnapján viszont jött a fekete leves. Mondjuk olyan fekete leves ez amire már egy ideje számítottam, valahogy mégsem tettem semmit a megelőzésének érdekében.

Szóval Mylene jön, hogy beszélni szeretne velem, mert mostanában olyan levert vagyok mindig meg nem elég proaktív a gyerekekkel, és ez nem az amit az aupairtől várna. Hogy úgy látszik nem is törődök a gyerekekkel, ha ő ott van alig beszélek velük, stb. Mindezt mondjuk ilyen tök normális hangvételben, meg kérdezte mi a bajom, tud-e segíteni valamiben. Ami tök rosszul esett viszont, hogy azt mondta olyan érzése van mintha csak kihasználnám azt, hogy ők milyen életszínvonalon élnek, hogy kényelmes nekem velük lenni, meg a fizetés miatt csinálom az egészet... 

Először is... havi 360€-ért szerintem nem lehet senkire sem ráfogni hogy "kihasznál" bárkit is. 360€ nem egy hatalmas összeg, oké, hogy itt nem kell kajára meg lakbérre költenem, de még így is azt mondom, hogy ha a pénz miatt csinálnék bármit is, az aupairkedés lenne az utolsó munka ami eszembe jutna, mert annyira jól azért nincs megfizetve.

Másodszor, igen, az utóbbi időben eszméletlenül levert vagyok, méghozzá azért mert már nagyon nagyon nagyon elegem van az aupairkedésből. Tudom, a kanadai évemben is ilyentájt kezdem el nyavalyogni, annyi különbséggel, hogy itt amióta visszajöttem karácsony után már ilyen érzésem van. A gyerekek meg... szögezzük le, hogy ha rajtam kívül más felnőtt is van a házban, én vagyok az utolsó akire hallgatnak. Ezenkívül a kommunikációjuk 90%-a egymással az üvöltözés, amin a szülőktől elhangzó csitító szavak nem nagyon segítenek. Szóval így ezek kombinációja, hogy reggel 15x kell megkérdeznem mit kérnek reggelire, hogy azt kiabálják utálnak hogyha elveszem tőlük az ipad-et mert nem az evésre figyelnek, meg egyszerűen ez az egész szituáció már annyira kikészít, hogy komolyan van egy visszaszámláló a telefonomon, amit napjában többször megnézek, hogy emlékeztessen hány nap van a kiköltözésig. Tehát mindezek függvényében, igen, elég levert vagyok mostanában, a gyerekek meg ahogy viselkednek velem, bocsánat de nem az én gyerekeim, nem is testvéreim vagy más rokonaim, így nem tudom feltétel nélkül szeretni őket.

A kiköltözést egyébként június 1-re számolom, ha tehetném már mennék akár holnap, de nem tartom fair-nek itthagyni őket. Mondjuk abban sem vagyok biztos, hogy azért nem küldenek el, mert március végén-április elején lesz az a nyaralásuk a szülőknek amikor is lelépnek a barátaikkal Curacao-ra 2 hétre és engem itt hagynak a gyerekekkel, és hát ezt egy új aupair lánnyal nem igen tudnák megcsinálni, vagy mert tényleg rendesek. Akármi is a szitu, ha el akarnak küldeni, én teljesen fel vagyok készülve a kiköltözésre. 

Aztán bár nem szoktam ilyesfajta dolgokat a blogra felvezetni, most mégis megosztom veletek ezt a sztorit, mert hát ez valami eszméletlen.

Szóval még tavaly november környékén megismerkedtem ezzel a holland sráccal akivel jártam futni egy időben a Kralingse Plas-hoz, azt hiszem ide is írtam róla. Egész szerettem vele futkározni, hollandul beszélgettünk közben mindig, szóval még hasznos is volt. A barátságot a végén az mérgezte meg, hogy beletrükközött egy randiba. Egészpontosan volt itt Rotterdamban egy kiállítás japán manga meg ázsiai kultúrák témában. Mivel ő kínai szakos a leideni egyetemen, én meg tanultam ugye 6 évet japánul, mondta nem-e megyünk el. Mondtam tök jó, menjünk. Viszont mikor a múzeumban sétálgatva végig a derekamat fogdosta, csöppet kényelmetlenül éreztem magam. Annyira régóta azért nem ismertük egymást (kb 1-2 hete) és én semmilyen jelét nem adtam annak, hogy tetszene vagy akármi. 

Na azután nem is találkoztam vele, aztán hazamentem ugye karácsonykor Magyarországra, mikor meg visszajöttem ismét nem kerestem vele a kapcsolatot. Pár üzenetet váltottunk néha whatsappon de ennyi. Viszont mindenki akinek meséltem a sztorit mondta, hogy mondjam meg neki, hogy nem akarok semmiféle kapcsolatba bonyolódni, maradjunk barátok. Úgyhogy így is tettem, megírtam neki hogy ennek függvényében legyünk barátok.

Épp most költözött új albiba, úgyhogy mondta nincs-e kedvem átmenni megnézni meg ott ebédelni szombaton. Mondom remek, de ez a kikötés. Mondta oké persze, neki jó. Átmentem, megkajáltunk, egyébként egy tök jó kis albiban lakik egyedül, nem is drágán. Aztán beszélgettünk mindenféléről, ami oda vezetett, ne kérdezzétek hogyan (hisz ismertek) hogy Észak Koreáról szóló dokumentumfilmeket néztünk a youtube-on. Viszont ahogy ott ülünk a kanapén, hát nem megint elkezd átkarolgatni. Komolyan nem akartam elhinni a szituációt. Mikor a nyakamat kezdte simogatni meg a hajammal játszani általában elhajoltam (párnáért nyúltam vagy mittom behúztam a függönyt stb) de már irtó rosszul éreztem magam a végén. Úgyhogy mikor vége lett a filmnek, azt hazudtam, hogy skype-ra vár a családom fél órán belül, szóval mennem kell. Gyors fel is vettem a kabátot, cipőt, köszöngettem meg bőszen az ebédet, mikor hát nem odahajol, hogy megcsókoljon?! Szerencsére még idejében tudtam egy lépést tenni hátra, meg ilyen kicsit idióta unconscious reakcióként még a szám elé is kaptam a kezem hahah Mondom ez mi? Mondja hát csak meg akart csókolni. Én meg mondom de hát ez nem az amiben megegyeztünk. Erre hogy hát egy csók nem jelent semmit. Na hát nekem még volt annyi önfegyelmem, hogy azt mondjam de igenis jelent (hozzátenném annyira meg nem az esetem, hogy valami friends with benefits kapcsolatba bonyolódjak vele), aztán gyors arcérintős cupp-cupp puszik után illedelmesen távozzak. Nagyon mérges voltam pedig, az biztos, hogy többet nem találkozok vele.

Az idióta szombat után a vasárnap annál jobban sikerült, tegnap volt ugyanis az Avicii koncert Amsterdamban. A hivatalos program szerint 7-től volt az előzenekar aztán 9-től 11-ig Avicii. A kanadai koncert élményekből tanulva (mikor is már úgy elfáradtam az előzenekaroktól hogy a fő attrakció nem is érdekelt) gondoltam jó lesz ha olyan 8-ra odamegyünk, viszont Erikék (a holland ismerősöm akitől a jegyet kaptam) erősködtek, hogy menjünk oda már 7-re. Szóval ebből az lett, hogy fél6-kor találkoztunk Amsterdamban, elmentünk kajálni, aztán irány a Ziggo dome, ahol a koncert volt. 

Az estéről röviden: egyszer láttam valahol egy ilyen postot, hogy 

When you are starting to get comfortable with Dutch and you meet someone from Brabant:

És ez tök igaz. Nekem is ilyen volt az arcom szerintem mikor Erik meg két haverja hollandul beszéltek, mivel a brabanti akcentus nekem annyira nehezen érthető, hogy ffffuuu.. Főleg mikor mondjuk még "háttérzene" is van hahah

7-re bent is voltunk a Ziggo dome-ban, 9-ig viszont unatkoztunk, mivel az előzenekar nem volt valami jó, én viszont végig felölthettem az "én megmondtam" fejemet muhahaha. Egyébként eszméletlenül drága a hely, egy kis szekrényért fizettünk 2 eurót hogy a kabátokat be tudjuk rakni, aztán ilyen "muntjes"-eket kellett venni és azokkal lehetett fizetni az italokért, 3 és fél muntjes-t adtak 10 eurórért, amiből kaptam 2 sört. Tehát... Nem szokásom forintra átszámolni, de a 15000 forintos (50€) jegyen kívül még 600 ft a szekrényre meg 3000 két sörre... Drága koncert volt. (Mondjuk a jegy nekem csak 25 eurómba került mert Erik fizette a felét mert hoztam neki Magyarországról ezt-azt.) 

Egyébként egy kicsit róla szólva, még nyárról ismerem, couchsurfing-en ismerkedtünk meg, mivel akkor épp mindketten Budapesten tartózkodtunk. Valami fura indokból kifolyólag ő szereti Magyarországot (azt hiszem nagy szerepe van az olcsó megélhetésnek és a barna hajú lányoknak ebben) így 3 hónapra Budapestre költözött csak úgy. Egy párszor találkoztunk míg otthon voltam, viszont abba a párba beletartozik egy horribilisen rosszul sikerült éjszaka is amikor is kicsit nagyon berúgtunk pálinkával a Margitszigeten, olyannyira, hogy én konkrétan nem emlékszem az este nagy részére. Mindenesetre azután megszakadt vele a kapcsolatom, aztán mikor Kevinnel szakítottunk novemberben, akkortájt kaptam tőle egy üzenetet facebook-on hogy mizujs, ő is itt van már megint Hollandiában. Találkozni viszont mivel nekem nem volt kedvem leutazni Brabant-ba, ő meg nem akart feljönni Rotterdamba, csak most sikerült. 

Szóval úgy képzeljétek el, hogy az a 200%-os holland. Magas, szőke, kék szemű... Olyan kék szemű hogy még én is szépnek találom pedig nagyon sokáig nem szerettem a kék szemet. Szertornázik elég komolyan, szóval ez az egészséges életmód stb közös téma megvan. Szóval na, ennyit erről. ;)

Egyébként elkezdem magam hozzászoktatni a vegetáriánus életmódhoz, úgy tervezem, hogy egyenlőre amikor megvan a választásom, nem eszek húst (azaz reggeli és ebédkor), vacsorára meg mivel nem én főzök, így megeszem a húst ha a családdal eszek. Jobb is így átmenetesen csinálni, nem hiszem, hogy egyik napról a másikra le tudnék mondani minden húsról. Amikor meg végleg kiköltözök, megpróbálok csak vegetáriánusként főzni majd magamnak. 

Sokmindent olvastam ebben a témában egyébként mostanában, hogy mi számít vegetáriánusnak meg mi nem, pl tojás meg tej meg ezek. Vegan az sosem lennék (max egy hónapra kipróbálni), viszont a vegetarianizumusról találtam most ilyen mindenféle spirituális dolgot is a "ne együnk állatokat mert a barátaink meg jaj szegények" mellett, mint pl hogy egyes vallások szerint ha megeszed egy állat húsát, azzal megeszed a halálakor átélt félelmet is, és ez blokkolhatja az energiáidat. Érdekes felvetés. 

Na hát röviden most ennyi lenne, a viszont látásra!