Inspirational bullshit

Az utóbbi hetekben 3 olvasómtól és egyben barátaimtól megkaptam, hogy mennyire inspiráló vagyok. Mert hogy 19 évesen startoltam ki az összeomlás szélén ingázni kezdő országból és azóta is egyedül állom meg a helyem külföldön, mert nem adom fel, mert küzdök az álmomért.

Most akkor hadd szögezzem le, hogy ez bullshit.
Örülök, hogy sikerült egy ilyen világot felépítenem a blogomon keresztül, ami a kanadai élet bemutatásától mostanában inkább a lelki vívódásaim színhelyévé vált.
Nehogy azt higgyétek, hogy egyszerű. Nehogy azt higgyétek, hogy minden nap tűzzel a szememben ébredek, pattanok ki az ágyból és dolgozok, vagy gyakorolom az IELTS-t míg a boldog egyetemista jövőkép lebeg a szemeim előtt. Igazából havona 1-2 ilyen nap ha van. Ha igazából tudni akarjátok hogyan töltöm a mindennapokat, hát leírom.

7.05-re húzom az ébresztőt, hogy 7.15-ig legyen időm meggyőzni magamat, hogy mégiscsak fel kell kelni, lemenni a gyerekek ebédjét megcsinálni, aztán majd ha elmennek 8-kor akkor visszafekhetek. Sokszor motivál a tudat, hogy csak 45 perc és már vissza is jöhetek. Aztán a végén amúgy sosem jövök, mivel ahogy a kajájukat csinálom, én is éhes leszek, és ha eszek utána már nem tudok aludni. Úgyhogy feljövök, megmosom a fogamat, és leülök értelmetlen dolgokkal múlatni az időt, így pl a kanadai képek nézegetésével, tumblr-özéssel, Ownage Pranks összes videójának végignézésével a youtube-on, vagy filmek keresésével a torrenten. Aztán mire a gyerekek hazajönnek délben vagy háromkor, addigra csak megemberelem magam és felöltözök. A délután elmegy valahogy, uzsonnát készítek, kártyázunk, rajzolunk, ami épp van. 5 körül nekiállunk főzni Mylene-el, 6-kor vacsora, aztán 7 körül elmennek zuhanyozni meg aludni a gyerekek, a szülők tévéznek én meg visszajövök ismét a szobámba, hogy a délelőtti tevékenységeket folytassam.
A hétvége ugyanez, csak a munkás rész kihagyásával. Néha elmegyek pár órára a könyvesboltba. Vannak kitéve székek, szóval le lehet ülni mint egy könyvtárban és olvasni. Az antikvár szeksön végében, ahol a politikai meg gazdasági könyvek vannak, alig jár ember, így mindig kiválasztok 1-2 könyvet és oda ülök, ott békén hagynak. Vagy a sportboltba is el szoktam menni, felpróbálok pár drága futócuccot, amiket aztán nem veszek meg, és hazajövök.
Olyan, hogy barátokkal lógás, az nincs. Mivel nincsenek barátaim.

Kanadában ezt arra fogtam, hogy kisvárosban lakom. Itt viszont, Rotterdam központjától 15 percre rájöttem, hogy nem a helyjel hanem velem van baj. Egyszerűen nincs kedvem semmihez az idő nagy részében, beleértve a beszélgetést és egyéb szociális interakciókat. Egyszerűen nem találom a helyem.

Hazamenni 3 hétre a múlt héten kész érzelmi hullámvasút volt. Ugyanis nekem otthon lett honvágyam. Amint megláttam Budapest épületeit, a hidakat, a régi kedvenc helyeimet, az ismerős boltokat, aztán találkoztam a barátaimmal, a családommal, megint elfogott az a "bárcsak itt élhetnék egyetemistaként bla bla" amiről már egyszer írtam. Az az alternatív jelen-/jövőkép ami nem létezik, csak én képzelem el szépen magamnak és vágyakozom utána.
Bátyámmal (igen tudom eddig nem említettem, hogy lenne bátyám, well ő nem vérszerinti bátyám hanem egy nagyon nagyon régi barát) aki Németországban dolgozik beszéltük, hogy így nyugat-európai életszínvonalon szeretnénk Magyarországon élni. És itt jön a csavar, mert ez nem megy, választani kell: vagy Magyarország, a mindenki által ismert helyzetben, vagy Nyugat-Európa, nyugat-európai életszínvonalon. Jövő szempontjából mindenféleképpen a második opció tűnik kedvezőbbnek, a Lánchídon sétálva viszont valahogy inkább maradtam volna most Budapesten, minthogy visszarepüljek Rotterdamba. (Igen, ilyen mainstream romantikus vagyok, szeretek hidakon sétálni. A Margit-híd egyébként a kedvencem, busszal vagy kocsival viszont az Erzsébet-híd. Merthogy nekem ilyen külön kategóriáim is vannak ám. A Lánchíd csak úgy jött a képbe, hogy épp arra jártam és gondoltam átsétálok.)

Otthon sikerült ismét eljutnom a moziba, amit ugye imádok (néha szomorú visszagondolni, hogy ez is Kevin egy része bennem, mint pl az is hogy megiszom a tejet és nem szedek semmire gyógyszert. Emberek akik nyomot hagynak rajtad aztán továbbálnak. Sucks.). A Catching Fire avagy "Hunger Games 2" néven emlegetett filmet néztem, jajj nagyon jó volt! Bár szegény bátyám gondolom ellenvetné, hogy én egész végig azt mondogattam film közben, hogy "ez a film nekem túl megrázó" haha nem bírom a túl izgalmas és érzelmes jeleneteket, annyira beleélem magam, főleg moziban, hogy szinte kedvem van néha kiszaladni mert tényleg én is a szereplővel annyira szimpatizálok. Annyira érdekelt már egyébként utána a történet vége, hogy elhoztam a könyv 3. részét és 2 nap alatt kb kiolvastam. x)

Érdemi része a magyarországi látogatásnak, hogy megvan az Apostille az anyakönyvi kivonatomra valamint az érettségim angol fordítása is. :D

ennyi... egy hivatalos irat, ami igazolja, hogy ez egy hivatalos irat. bureaucracy at it's best. 

angol érettségi :D gondoltam megosztom veletek mert mennyire menő már angolul látni egy hagyományos érettségit! (legalábbis szerintem haha) Az eredményeimet nem szégyenlem, a személyes cuccokat viszont kihúztam. A széle amúgy nem azért gyűrött, mert ilyen abszolút tróger vagyok aki nem tud semmire vigyázni, hanem képzeljétek a reptérre menet reggel esőben, szétszakadt a hátizsákom cipzárja és minden a földre ömlött.... Nagy sietségemben, hogy ne ázzanak szét a papírok (oké ilyen műanyag fóliában voltak de annak is van egy nyitott vége), így kaptam fel és tömtem vissza a táskába, hát egy picit megsínylette a sarka az akciót.

ezeket a füzeteket asszem a Kes papírban találtam, és muszáj volt megvennem <3 

Lebeszéltem egyébként a tilburgi egyetemmel, elküldöm nekik a regisztrációs csomagomat még mielőtt hivatalosan jelentkeznék a központi weboldalon, és akkor megmondják, hogy felvesznek-e vagy sem, mivel el kell dönteniük, hogy az érettségim megfelel-e nekik. Aztán ha igen, akkor gyorsan regisztrálok az oldalra, küldik a "meghívót", amit elfogadok, és ezzel véglegesítem, hogy ott fogok tanulni jövő szeptembertől. Na bumm.

Kezdem egyébként már írni a bejegyzést a jelentkezés menetéről stb, hogy aki esetleg szintén idekint szeretne tanulni annak ne kelljen annyit balfaszkodnia mint nekem.

Tegnap este kiment a telós memóriakártyám, azaz a telefon egyszercsak nem ismerte fel, én meg fél óra próbálgatás meg minden után úgy döntöttem leformázom. Úgyhogy az adatok elvesztek, de legalább nem kuka a 4 gigás memóriakártyám, mert most megint működik. Ez viszont azt jelenti, hogy az összes kép elveszett most róla. :( (A fenti képeket kamerával csináltam.)

Átfordítottam a naptárt már decemberre, mert akkor jobban látszik, hogy már csak 3 hét és megyek haza megint. Oké, durván 3 hét. 25 nap igazából. Mindegy.
Addig a következő események vannak betervezve:
dec. 4. Heels & ties party a UNICEF Students Rotterdam szervezésében. Megtaláltam ezt a szervezetet ami a rotterdami Erasmus egyetemen működik, keresnek mindig önkénteseket stb, viszont mivel a nevükben is benne van,  Students nem tudom engem felvennének-e. Meg amúgy nem vagyok nagyon oda az ENSz-ért már egy ideje, szóval lehet egy UNICEF csoport nem épp az én világom, de én még mindig azt mondom inkább ez mint a nemtörődöm aupairek.
dec. 7. IELTS Amsterdamban
dec 14. Life in color erre még nem biztos, hogy megyek. Egyrészt nincs kivel, másrészt drága (€45) a jegy. Viszont neon splash party Rotterdamban egy rohadt nagy arénában. Megfontolandó.

Azt hiszem egyenlőre ennyivel búcsúzok, majd jövőhéten jövök remélhetőleg a UNICEF party meg az IELTS tapasztalatokkal. Adios amigos.