Megváltozott komfortzónám

Valamelyik nap tervezgettünk Kevinnel és arra jutottunk, hogy az összes fennmaradó hétvégénk be van táblázva.
Méghozzá a következőképpen:


Május 25-26. La Ronde (montréali nagy vidámpark)
Június 1-2. Québec city 10k Valérie családjával (ahová Kevin nem jön, bummer)
Június 8-9. Kevin F1 nagydíj Montréalban (ahová én nem megyek, again bummer)
Június 15-16. Lac Brome 10k
Június 22-23. La Ronde nagy tüzijáték
(június 26-án Kevin megy vissza Hollandiába)
Június 29-30. ???
Július 6-7. ???
Július 12-14. ???
^ a kérdőjeles hétvégék azért kérdőjelesek mert még nem tiszta hogy az otthoniaknak ajándékvásárlás Montréalban, a Prince Edward Island nyaralás és az utolsó londoni látogatásom Kyle-éknál melyik hétvégére esik.

Egyszerre felüdítő és elszomorító ez az egész most már.
Részben fél lábbal már Magyarországon vagyok, várom már, hogy megváltozzon a mindennapok sémája, a heti 5 munkanap aztán 2 nap semmittevés/randomkodás Kevinnel, részben viszont néha belegondolok mennyi mindent akarok még csinálni.. vagyis nem is akarok még csinálni, hanem csak zavar, hogy bizonyos dolgoknak a lehetősége el fog veszni azáltal hogy hazamegyek. Ilyen pl a montréali mozizás, a kedvenc palacsintásunk a Sainte Catherine és a rue Crescent sarkán, a F21 és Lululemon ruhaboltok (Európában nincsenek), a lehetőség hogy Torontoba menjünk megint, Canada's Wonderland ahová nem fogunk tudni elmenni, a Lac Davignon körüli futás amit megintcsak nem fogunk tudni már lefutni mivel nincs szabad hétvége amikor Kevin átjöhetne...
Zavaró dolgok ezek. Olyan mintha másodszorra is ki kéne lépnem a komfortzónámból. Mikor eljöttem otthonról, az egy erőteljes kilépés volt mivel a totál ismeretlenbe jöttem, ismeretlen helyek, rendszerek, márkák, emberek, na meg a francia a cseresznye a tetején.. Idejöttem és mindent újra kellett tanulnom, az hogy otthon felszálltam a bérletemmel a négyeshatosra és kimentem a Margitszigetre beszélgetni valakivel egy citromos borsodi mellett, na az megszűnt. Itt meg kellett tanulnom hogy mindig legyen nálam 3 dolcsi apró a buszra, hogy milyen metrovonalak vannak Montréalban, hogy a rue Peel-en kell felsétálni a Mont Royal parc-hoz, meg hogy a legjobb kanadai sör a Labatt Blue.
Aztán ez odáig fajult, hogy most ugyanilyen érzés visszamenni, annak ellenére, hogy otthon mindezeket már ismerem. Azaz ismertem. Én már semmiben nem vagyok biztos. Úgy érzem megint ki kell lépnem a már megváltozott komfortzónámból, mert hát most már ez a komfortzónám, ezekkel a dolgokkal érzem biztonságban magam.
Filozófiai bejegyzés vége. Igazából csak azért postolgatom ezeket, hogy később visszaolvasva legyen emlékeztető magamnak hogy ilyen érzések is voltak. Meg talán egy kis bátorítás azoknak, akik most készülnek elhagyni az országot akármilyen céllal, higgyétek el, pár hónapon belül az új hely fog olyan megszokottnak tűnni mint előtte évekig Magyarország volt.

Végezetül pedig ím egy kép rólam és egy homárról. Nem bírok ilyen átkozottul ronda teremtményeket amúgy 3 másodpercnél tovább a kezemben tartani, úgyhogy remélem értékelitek hogy miken mentem keresztül egy kép kedvéért.
Tegnap a vacsoránál amúgy gondoltam erős leszek de mikor Valérie a kezembe adta és én hozzáértem a ronda lábaihoz, aztán rámbámult az üveges tekintetével a gonosz kis csáprágói mögül, elhajítottam az asztalnál. Awkward moments are awkward. De egyébként finom a cucc, ha valaki van olyan kedves hogy kibányássza nekem az ehető részeket. (Valérie volt olyan kedves.) Pusszancsok.