Úgy kezdődött, hogy az első napokban mikor rámcsimpaszkodtak a kölykök, gondoltam vicces lenne kicsit megpörgetni, megemelgetni őket, tudjátok, csak olyan gyerekeknek szóló hülyeség címén. Azóta napi 10x legalább hallom Zoé-tól a "fais l'avion" ("csinálj repülőt")-t, Noah-tól meg a "my turn" ("én jövök")-t.
Ennek a továbbfejlesztett változata, hogy a lábamra állnak, fogják a kezem és úgy pörgünk. Csak a lábamnak ez kevésbé tetszik. Meg is kérdezte a hétvégi medencés bulin Stéphane (Gabriel sógora), hogy Gabriel csinálta-e rajtam a kék foltokat, mert ha igen, csak szóljak és átköltözhetek hozzájuk. Persze viccelt, de engem már nagyon idegesít ez a két rondaság. A városban is néha bámulják ha rövidgatyóban megyek, de nincs az az isten ami rávesz, hogy hosszúnadrágban tekerjek 11 km-t.
Az 1 napomon Noah bakancsos rátaposás incidensétől beszakadt lábkörmöm már meg se kottyan, ma viszont ülök a szőnyegen és egyszer csak látom hogy a fél lábujjam vérben úszik.. Rohantam rögtön zsepiért, tapaszért, mindenért, hát ez volt a legjobb amit találtam. x) De a legjobb, hogy nem is emlékszem hol szedtem össze a közel 1 centis vágást.
Ez pedig az otthoniaknak, akik tudják hogy hatodikos korom óta nem volt ilyen rövid a körmöm. x) Ez van.. nem akarok senkiben mély benyomást tenni, főleg a kölykökben. Oh god why. Egész fura érzés.
Hétfőn egyébként Labor Day volt (= a munka ünnepe, mint nálunk a május 1., csak Kanadában és az USÁ-ban szeptember első hétfőjén rendezik mindig.), úgyhogy Valérie-vel bepakoltuk a gyerekeket a kocsiba (Gabriel stílusosan ház körüli feladatokat látott el - avagy dolgozott a munka ünnepén xP) és elindultunk Laval-ba, az unokatesókhoz.
Ez az a család, akikhez én anno először jelentkeztem, de épp lefixálták egy másik lánnyal, és akik ajánlották a jelenlegi családomat. Úgyhogy frankón vágták ki vagyok, érdekes volt találkozni velük.
Laval Montréaltól kb 20 percre fekvő, Cowansville-nél jólval nagyobb város, és a környék ahol ezek laknak olyan mintha indokolatlanul sűrűn kis palotákat építettek volna egymás mellé. Komolyan, kis tornyok meg szökőkút meg istentudjamég mik vannak ott, nagyon burzsuj hely. És én még azt hittem a mi házunk burzsuj itt. Hát Laval még burzsujabb.
Szóval Stéphane-éknak van medencéjük is, ha már a burzsujkodásnál tartunk (nem írom le mégegyszer ezt a szót), úgyhogy mindenki át is vedlett fürdőruhába rövidesen és lazultunk. Sajnos nem csináltam egy képet se, pedig ennivalóak voltak a fürdőruhában a kölykök. <3
Megismertem Laura-t is, az ottani au pairt, egy német lány, ő is 19 éves mint én, vannak rokonai Ontarioban, és kb ennyiben ki is fújt a közös bennünk. Kedves meg minden, de tudjátok Nyugat-Európából Kanadába csöppenni talán nem akkora kaland, mint Kelet-Európából. Úgyértem, tökre hiányzik, hogy legyen valaki akivel hülyülhetek kicsit hogy áááá ez meg áááá az ami itt természetes, otthon viszont sose láttam. Hát Laura nem ilyen. Neki a mosogatógép meg a dryer teljesen természetes, ahogy a mogyoróvaj is meg az amerikai palacsinta. Franciát tanulni van itt inkább mint megtapasztalni egy más életformát. Na mindegy.
Most látom, a kocsiban még fényképezős mode-ban voltam, úgyhogy pár távoli kép Montréal-ról:
^ Bad luck Brian strikes again XDD - avagy a kép amin Valérie-vel röhögtünk egy csomót, hogy pont mikor sikerülne elkattintanom hosszas állítgatás után a fényképezőt, bejön egy kocsi.
Ennyi voltam mára, au revoir.
Pedig én tudom, hogy mennyire büszke voltál a körmeidre. Csodálkoztam is mikor megláttam a képet :/
VálaszTörlésKi vagy? x))
VálaszTörlésAm ja, elég fura levágni ilyen kicsire, de hamar nő egyébként. Viszont ha nem vágom le akkor meg idegesít mikor a gyerekekkel játszok.
Ohohohooo, dejó, hogy névtelenre raktam :P
VálaszTörlésMegérthető, hogy nem akarsz kárt tenni senkiben.
Azthiszem,(de lehet,hogy nem)sikerült már másban is.
Tapaszod mondjuk kifejezetten tetszik x'DD
Tisztelettel:
Nemmondommeg :P