Amsterdam Mizuno Half Marathon

„Nem az számít mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki mikor talpon kell maradni! Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább! Csak úgy lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért ami jár és közben viseld el a pofonokat! Ne mutogass másra, ne mondd, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki! Ez gyáva duma! És te fiam, nem vagy gyáva! Te jobb vagy annál!”

Ezzel az idézettel (ami azt hiszem talán a Rocky-ból van) jellemezhetném az amsterdami félmaratont a hétvégén. A „pofonok” ellenére sikerült élveznem azt a 2 órás adrenalin-endorfin mixet amit a is versenyek általában kihoznak belőlem. :)

Na de hogy is kezdődött az egész. Szombaton 10-re mentem dolgozni Kralingenbe (mielőtt valaki azt hiszi hogy itt városokat vándorolok, Kralingen Rotterdam egyik része, ilyen kerületféle. Én pl Hillegersbergben élek, az egy másik ilyen kerületféle.) a zsidó párhoz. Mondták, hogy jól akarnak haladni ezen a napon, gondoltam oké ott leszek max 4-5-ig, annyi idő alatt azért lehet sokat haladni. Hát csak ők nem zavartatták magukat ebédet főzni stb, meg amint említettem van ez a „jajj ülj le, igyunk egy narancslevet” hozzáállásuk, amivel a haladást én meg ők hát eléggé máshogy definiáljuk. A végén este 7-kor mondtam, hogy na most már ha lehet mennék, holnap félmaratont futok vagy mi. Szakadt az eső, úgyhogy mivel úgyis volt egy kis utánfutójuk (abba pakoltunk holmikat amiket átvittek valami másik lakásukba) berakták abba a biciklimet és hazahoztak. 25 perc hazatekerés alatt azért elég rendesen eláztam volna.. Egyébként napi furcsaság volt, hogy a pasi délután odajön 10 euróval, hogy „bonus”. Mondom tessék? Nekem nem kell bonus, jövök én dolgozni anélkül is, megfelel a 8 euro. Erre azt mondja „I know where are you coming from.” (Tudom honnan jössz.) Hát ilyen 15 másodpercen belül lefutott az agyamban, hogy büszkeség vagy 10 euró, aka most mondjam azt hogy igen, egy gazdaságilag csődölő országból jövök, de attól még nem kérek a szánalomból, vagy csak egy thank you kíséretében zsebre vágjam a 10 eurót. Hát az előző napi Tilburg University-s nyíltnap emlékek még elég élénken éltek a fejemben és azt mondták a 10 eurók visznek oda, nem a büszkeség, úgyhogy a thank youzás mellett döntöttem. Ja egyébként a pasas biztosított arról, hogy nehogy azt higgyem ezért bármi extra szolgáltatást kér vagy ilyesmi. Úgyhogy gondolom most megvolt a napi jócselekedete, hogy megsegítette a kelet-európai takarítónőjét, én meg gazdagabb lettem 10 euróval. Mindenki boldog végülis. 

Este kiment az internet, ami amúgy még mindig haldokolgat, ilyen 10 percekre jön vissza aztán elmegy 2 órára... 9-kor ott álltam a sírás határán, hogy nem terveztem meg melyik vonattal megyek, nem fényképeztem térképet (mivel nincs 3G-m, google mapset szoktam fényképezni itthon ha új helyre megyek), és akartam új zenéket is letölteni mivel a régiektől már a falra megyek, főleg ha 2 órát kell kibírnom velük. Végül bepakoltam a táskámat közben visszajött a net 1 órára, szóval sikerült mindennek utánanéznem, playlistet megcsinálnom.

A nagy nap reggelén ilyen fura hangulatban, kb 4 fura álom után ébredtem. (kb minden éjjel álmodok, és néha elképesztő baromságokat – ezéjjel pl  buszban ültünk a középiskolai osztályommal és az ablakból néztünk egy bombázó repülőt, hogy mikor dob le bombát ránk.. Aztán mikor ledobta becsapódott a buszba de szerencsére senkinek nem esett baja, sőt lehúztuk az ablakot és kidobtuk rajta, hogy aztán az út szélén robbanjon fel.. Ja, bombabecsapódás után a busz lazán ment tovább.. XD Aztán valahogy egy orosz tengerparton kötöttünk ki ami inkább hasonlított a holland tengerparthoz, csak orosz zászlókkal, és mindenki ilyen kis faházakban szállt meg de nem szabadott villanyt gyújtanunk nehogy lebombázzanak. Okéé..)

Megettem a szokásos Kellog’s mézes zabpelyhet egy pohár tejjel mint minden reggel, csináltam magamnak egy sajtos szendvicset  amit egy alma és egy kulacs víz kíséretében bevágtam a táskámba és már off is voltam a pályaudvarra. Ahogy bicikliztem és beraktam az új szuper félmaraton playlistet az ipod shuffle-men, rá kellett döbbennem, hogy a 40 számból csak valami 10-et rakott fel az itunes valami ismeretlen okból kifolyólag, szóval a remek playlistemnek lőttek...
Egy idegesítően lassú, Amsterdamig kb 15 helyen megálló sprinterrel mentem,  de legalább volt időm a régi zenéimből egy „új” playlistet kreálnom a telómon, mert azért 10 számmal a shuffle-n mégsem akartam végigfutni 2 órát. Délre értem Amsterdam Zuid-be ahol Kevinnel találkoztunk. Gyors metro, és onnan már 5 perc séta után megtaláltuk az egyébként közben termetesre duzzadó runner tömeggel a sportcsarnokot ahol a rajtszámomat vehettem fel. Pro rajtszámom volt egyébként, a teljes nevem is fel volt tűntetve rajta. :D Képeket természetesen nem volt eszem csinálni, bocsánat.
Kevin nem érezte jól magát, vannak ilyen sick napjai, mondtam hogy menjen el orvoshoz, de azt mondja azok se tudnak semmit kezdeni vele, már volt pár éve. Pár éve. Aha. Mindegy, mondtam neki, hogy ha nem érzi jól magát mondhatta volna, hogy otthon marad, nem haragudtam volna meg. Így kicsit rosszul is éreztem magam, hogy miattam jött fel all the way Amsterdamba, ami másfél óra vonat Bestből azért, hogy utána várhasson 2 órát amíg én lefutom a versenyt és utána hazamehessünk..

Na de aztán maga a verseny!
13.44-kor volt a rajt (ja, elég random időpont XD), én a zöld korallban voltam, a 2 óra – 2 óra 10 perc alatt befejezők közt. Az első 5 km-en azon gondolkodtam, hogy a dzsekimet Kevinnél kellett volna hagynom, mert kisütött a nap és konkrétan csak a derekamra kötve lötyögött. Aztán 5k-től kezdődtek kb 2 kilométerenként a vizes/sportitalos/banános/szivacsos standok. Hát 18 ezer résztvevő volt, és a staff valahogy mintha nem lett volna erre felkészülve. Mire az 1. standhoz értem szivacs már nem volt, vizespoharakért meg kellett állni mert nem tudták olyan gyorsan tölteni őket, ahogy a futók jöttek, banán meg dettó, mivel nem héjastul adták a kezedbe hanem meghámozva 3-ba felvágva annyi darabot vettél el amennyit akartál, ott hámozták az önkéntesek de senki nem állt kint kínálni.. A későbbi standoknál kicsit jobb volt a helyzet (az 5k volt az első, tehát mindenki már szomjas volt gondolom, míg a későbbi standoknál sok vannak akik kihagynak 1-2t szóval nincs annyi ember), összességében a verseny alatt ettem vagy másfél banánt meg 3 pohár vizet döntöttem le. A saját fuel belt-es vizeimen kívül.
10k körül aztán vétettem 2 „not for life” momentet (Kevinnel így hívjuk az epic bénázásainkat): az útvonalon vannak ilyen nagy felfújt kapuk felállítva, és amelyiknél van óra kitéve, az chip-olvasós kapu. Tehát mikor átfutsz rajta, rögzíti az idődet, és egyben igazolja, hogy ott voltál, tehát a jó útvonalon vagy. Épp előzni akartam, és így nem a kapun hanem mellette, a járdán futottam el. Kb 20 méter után eszembe jutott, hogy így nem lesz leolvasva a chipem, szóval vissza kellett fordulnom (képzelhetitek annyi ellenkező irányba futó futóval szembe..) és átfutnom a kapun. Közvetlen ezután egy hülye szám jött a playlisten, amit gondoltam megváltoztatok, így kivettem a telómat a fuel belt kis táskájából... és azzal a lendülettel a földre ejtettem. Kb 10 másodperc alatt a fejembe jött ahogy széttapossák a mögöttem futók vagy a kezemet tapossák szét amint érte nyúlok a földön. Szerencsére olyanok futottak mögöttem akik nem azok a durrbele futók, szóval kikerülték a telefont és a kezem is épségben megúszta, hogy felvettem. Ennyi volt kb az összes bénázásom a 21.1k alatt amúgy, félúton.
12k körül értünk  a belvárosba, itt csomóan kijönnek lemezjátszókkal meg dobokkal az official énekeseken és zenekarokon kívül amiket az útvonalra állítanak, csak hogy szórakoztassák a futókat. Én ilyenkor mindig kiveszem a fülhallgatót amúgy, amikor látom, hogy egy ilyen közeledik. J A belvárosban egyébként többen hoztak ki saját kis vizes standot poharakkal vagy pl kekszet kaptam én is random amsterdami szurkolóktól. Vannak akik viccesen beöltöznek, tütübe pasik meg minden és táncolnak az út szélén, pacsit lehet adni nekik, énekelnek, szurkolnak, gyerekek állnak lufival meg nyújták a kezüket pacsira mindenkinek. :D Imádom ezeket, feldobják nagyon az egészet. Etájban a nap is elbújt meg a szél is kicsit feltámaddt, úgyhogy visszavettem a dzsekimet, mégse volt olyan rossz ötlet elhozni.. 18°C volt egyébként a hőmérséklet, ami Hollandiában októberben hát, elég ritka.
15k-nél kezdem fáradni, viszont az órám még csak valahol 1:26:00 körül járt, szóval gondoltam óh akár még 2 óra alatt is befejezhetném, úgyhogy próbáltam belehúzni egy kicsit. 16k volt a legtöbb amit eddig csináltam edzésként, úgyhogy 16k után ilyen fura „huhuu na új personal record” érzéssel mentem, örülgettem magamnak egészen a 18. kilométerig ahol kb a halál beütött. Onnantól kezdve végig csak azt néztem hol van már a 19. meg a 20. kilométert jelző tábla... 16k-től egy parkon futottunk keresztül, itt is sok volt az ember, próbáltam rájuk koncentrálni, meg olvastam a lelkesítő, drukkoló táblákat amikkel ott álltak kétoldalt. Hihetetlen amúgy mennyit számítanak ezek az emberek, amikor már az utolsó erődön vagy és valaki hollandul odakiabálja hogy „Ga Dora, je kan het!” (Gyerünk Dora, képes vagy rá!) mert pont látta ahogya pulcsim ujjával az izzadságot törlöm halálomban a homlokomról, így leolvasta a nevemet a bib tábláról és lelkesített. :D
Az utolsó 500 métert külön kapu jelezte, onnantól kezdtem nagyon gyorsan menni, gondoltam nehogy ezen múljon már, hogy meglesz-e a 2 óra alatti idő vagy sem. Az utolsó 200 méter az amsterdami olimpiai stadionban volt, én még sosem futottam stadionban rendes futópályán, tudjátok az a narancssárga sávos pálya, fuu nagyon pro volt. Körben mindenhol nézők, zene, taps, mindenki kiabált/énekelt, zászlókat meg táblákat lengettek... :D Az utolsó 200 métert kb sprinteltem, de nem is éreztem a lábaimat már, forgott velem a stadion, leírhatatlan az az érzés. Annyi ember, mindenki szurkol, hajrázik, nagy stadion, zene, a többi futó, és a cél a szemed előtt... Felbecsülhetelten.

Aztán vége volt. Átértem a finish line-on, egészpontosan 2:00:46 alatt, tehát nem lett meg a 2 óra alatti idő (Kevin szerint ha a bénázásokat leszámítjuk meglett volna) de nem is érdekel, én úgy mentem oda, hogy ha 2:05:00 lesz az kurvajó, de 2:10:00 alatt is bőven örülök. Tehát ez a 2:00:46 annyira jó, hogy egyátalán nincs miért panaszkodjak.
A finish line után kicsit kellemetlen 100 méter következett, ilyen tyúklépés sebességű haladás az éremosztók felé, mivel ugye rengeteg versenyzőnk volt, a tömeg is nagy volt a finishben, nem volt hely nyújtani, mindenkin látszott, hogy kb az a 100 méter rosszabb, mint az utolsó 1k volt, mivel a futásra beállt lábizmaink most tyúklépésre voltak kényszerítve hirtelen, 21.1k után... Amint megkaptuk a medált, mindenki széledt szét nyújtani rögtön. Kevin pont nem látott, mivel mondtam neki hogy 2:10:00 körül jövök majd, ő meg úgy gondolta 2 óránál hogy olyan nagy a tömeg, inkább kimegy az arénából, dobott egy smst hogy hol vár, mivel ott a finishnél esélytelen, hogy megtaláljuk egymást annyi ember közt.
Hát kiaraszoltam nyújtás után a szintén jó hosszú sorban az arénából, megtaláltuk egymást, kb félórás ücsörgés után pedig elindultunk a vonathoz.

(a hasamon a fehér volt azért van, mert a teljes nevemet írták a bib-re amit viszont blogra nem akarok kitenni)

a website-on az official eredmény :D

Összességében azt kell, hogy mondjam a mindenféle eltántorító tényezők (előző napi 9 óra munka, az ipod shuffle balfaszkodása, Kevin betegsége) ellenére, nagyon büszke vagyok magamra, hogy végigcsináltam, élveztem, és egyátalán nem bántam meg a nevezést.
Magát az eseményt ha értékelnem kéne, azt mondtanám, hogy a szervezés ahoz képest, hogy 18 ezer futó volt, egész pro volt (az első vizes standot leszámítva), és összességében az egész verseny nagyon szociális. Ezalatt azt értem, hogy 21.1 kilométeren nem volt olyan 500 méter, hogy ne lettek volna szurkolók, pacsizó gyerekek, zenekarok stb az út szélén. Nekem ez sokat számít, szóval mindenféleképpen nagyon pozitív élmény volt.

Hazafelé, hogy kicsit több időt tölthessek Kevinnel elmentem vele Utrecht-ig, ahol viszont rossz vonatra szálltam, így nem Rotterdam Centraalban, hanem Den Haag Centraalban (Hága) kötöttem ki, és onnan kellett még egy átszállással, Rotterdamig jönnöm... Diszkrét 2 óra út haza. És a pályaudvarról ugye meg fél óra bicikli. XD

Hazaérve viszont a host családom ujjongásokkal és tapssal fogadott, vettek nekem egy csokor fehér rózsát, Mylene úgy adta oda hogy „for the champion”. :D Hát nem ééédesek?? :D Kaját is hagytak nekem, bacon-ös brokkolis tésztát, igazi kalóriabomba, kell is az a verseny után (1150 kalória volt amúgy a futás).

Úgyhogy most itt vagyok fáradtan, de büszkén és boldogan az ágyamban már, a fejem fáj egy kicsit meg a jobb térdem, remélhetőleg holnap azért nem leszek ilyen izomláztól fetrengő állapotban. X) Őszi szünet van, úgyhogy Mylene lelép egész hétre a nővéréhez Angliába Mats-szal, én leszek itthon Sennával, mivel Bart dolgozik ugye. Kedd reggeltől szerda estig mondjuk Senna megy Oma-hoz (nagyi hollandul :D), szóval kedd-szerda off, csütörtökön viszont itthon lesz már, Bart meg megy üzleti útra, szóval csütörtök este kettecskén leszünk itthon, egész péntek reggelig mikor Mylene-ék hazaérnek, és a gyerekek immár együtt mennek a másik Oma-hoz. Szóval végülis nem lesz vészes a jövőhét, annak ellenére hogy no suli, kedd-szerda-péntek nagyrészt szabad (szerdán meg pénteken megyek Kralingenbe mondjuk gondolom...), a hétfőt meg a csütörtököt kell túlélni. Hétvégén meg vagy megyek Best-be vagy nem. Sokszor nem értem Kevint mostanában. De ahogy eddig is, most sem szeretném a magánéletet ide kiteregetni.

Szóval ennyi lett volna a beszámoló egyenlőre, ha valami még eszembe jut majd beleírom, de szerintem így frissen elég terjedelmesre sikerült ez a bejegyzés.
Jó éjt mindenkinek, és ne felejtsétek el: minden fejben dől el! A mai nap után biztosan állíthatom.

(^ ezt a bejegyzést tegnap este írtam, csak az internetünk még mindig ingatag, ezért csak ma tudom postolni.)